V e r s e k
|
|
A Nap
Az éjszakának éjjelén
A Hold-lámpású Égi fény
Az Égre tűzött Csillagok
Mind, mind utat mutassatok
Ha nem látszik a jó ösvény
Világítson az Égi fény
Ha szíved remeg, kesereg
Hogy nem látod meg reggeled
Ha rád már semmi sem hatott
Bízzál, feljő fényes Napod
Égi járás
Elől ment a Nap
Utána a Hold
Az összes csillag
Mind mi vele volt
Elől ment az Élet
Utána a Halál
Lebukott a Nap
Az idő megállt
A patak, a csónak és az Éj
Valahol régen volt egy patak, csodás patak.
Valahol régen úszott vizén, egy csodás csónak.
Úszott a vizén.
Egy csodás csónak.
Hátam mögött már eltünt a part, eltünt a part.
Hátam mögött már az Éj is járt, csónakra várt.
Az Éj vizen járt.
A csónakra várt.
Az Éj vizen járt, csónakra várt, csónakra várt.
Az Éj vizen járt, csillagra várt majd, csónakba ült.
A Nap-pal együtt.
A Hold is ott ült.
Utazás
Holdat talált az éj
Tükre a tó, oly mély
A völgyben megnyúlnak az árnyak
A szél bont magának szárnyat
Táncolj szél, táncolj
Libegjen rajtad a fátyol
Karját nyújtja felém a szél
Elém áll a Göncölszekér
Utazni visz majd felfelé
Magasra a Csillagok felé
Felveszem ezüstös ruhám
Mit a Hold fénye hint reám
Felöltök mindent ami Ék
A Nap-nak bíbor köntösét
Látom majd a Föld hogy forog
A világűrben mily honos
Magammal viszek egy darab követ
Mely a földről emlék lehet
A kő a földhöz hozzá tartozik
Nem kell vele megdobni valakit
Az utazás remek lehet
Ha a szívem majd nem remeg
Jaj! jön a nagy tragédia
Nem utazhatok sehova
Mégis a Földön maradok
Mert csak parányi porszem vagyok
Égi béke
A Hold elindult hónapos útjára
A Csillagok is kezdtek nagy munkába
Mindegyik ragyogott fehéren, vagy kéken
Csodásak voltak színük szépségében
A Földön is ragyogott egy Csillag
Kicsiny gyermek fénylő szeme volt a Csillag
Anyám! szólt, szeretném látni azt a Csillagot
Mely fennem fénylik, míg beteg vagyok
De a Hold világít, tőle elsötétül
Így a Csillag fénye bizony sokat gyengül
Hallotta a Felhő gyermek sóhajtását
Hogy segítsen neki, megoldja óhaját
Beszélt a Hold-dal: - nagyon kérlek -
Csak egy kis időre hadd vegyem el fényed
Így a Hold a felhő mögé ballagott
Lent a Földön a gyermek szeme ragyogott
Segített a szél és hozott még felleget
De már a sírra sírta az esőcseppeket
A gyermek szeme többé nem ragyogott
Kicsiny élete már csendben kialudott
Azóta az Égben mindig nagy a béke
Ember gyakran néz fel a csillagos Égre
A Hold, Nap, Csillagok
A Bolygók kicsik, nagyok
Látja, járják utaikat
Mint Égi nagy utasok
Eljön a hajnal is végtére
Mutatja milyen izzó a Nap fénye
A Csillag tüzét a Nap fénye oltja el
A múlttól a jelen most búcsúztat el
Bölcs szó
Melyiket válasszam az Éjszakát vagy a Nappalt?
Mikor szemem csodákkal elfoglalt.
Ha Éjszaka "aludom" nem látom a Csillagot.
Mely mind színeiben csodásan ragyogott.
Ha Éjszaka éberen nézem az Eget.
Aludnom kell nappal, pedig a Nap éget.
Melyiket válasszam, vagyok búban, gondban.
Melyiket kedvelje létem jobban?
Az Égből Bölcs szó hallik felém.
Pihenhetsz, mert felhő is van elég.
Ilyenkor aludhatsz nem ér vád Téged.
Hogy elmulasztottad, s a Csillagot nem nézted.
A Bolygók és mind megbocsátanak.
Csak már később nem ott látszanak.
Rád fényes Nap köszönt az Égen.
Munkálkodhatsz, boldogan serényen.
Így váltakoznak Éjjelek s Nappalok.
Bölcsen van ez, így nem lehet panaszod.
Mindkettő a Tiéd, Éjjel és Nappal.
Csak tudnod kell, hogyan élj azokkal...
Homok
Eltűnt az Égről fényes Napom
Esőcseppek csurrannak az üvegablakon
Egy csepp találkozott a másik útjával s merészen,
Együtt csurrantak tovább, a sikamlós meredélyen.
Kincset keresni indultam éppen
Mikor a Nap eltűnt az Égen.
De nem tudtam, hol s mit keresek
Vajon a kincs milyen is lehet?
Lehet forgó szélben szemet zavaró,
Éltünk végével súlyos takaró.
Nappal nagyon meleg, éget.
Éjszaka fázós hideg véglet.
A Hold rávilágít, fagyos ezüst a fénye
De majd jön a hajnal reménye.
Úgy mondják - egy életen át ismered,
Mégis zavartan keresed. -
A Nap csodákat tesz vele
Oly nagy formáló ereje.
Tenyérből könnyen szórható,
De tovább nem adható.
Hideg éjszakán képes megfagyni,
Lépteink alatt magát töretni.
A keresett kincs nincs mindig az Égen
A földön is található szerényen.
Egész életünkben fontos nagyon
A Nappal együtt áldás "vagyon"
A Csillagok már nevetnek rajtam,
Kincsem már az Égen, de földön nem találtam.
A Nap segít áldó fényével
Ha talán vak lennék a reménnyel.
Megtaláltam!... örömre már van ok,
A Naptól kapta aranyszemcséit - ez a Homok!
Élet
Este van, égnek már a Csillagok,
Nesztelen szálldogálnak az Angyalok.
Csillagok rendben, színben, fényben,
Sorakoznak a tiszta Égen.
Csend van, vagy beszélnek,
Milyen lehet odafenn az Élet?
A fények örömről regélnek,
De mást mond Földön az Élet.
A Hold vidám arcát mutatja,
A másikat talán félti, hogy eltakarja.
Beszél-e a Hold a csillagokkal
Ráérős jártában a Bolygókkal?
Van egész hónap mesélni valója,
De van-e boldog hallgatója?
Mit látott egy hónap alatt,
Sok csillag fénylett ez alatt?
Egy perc a Földön csillagot csodálva,
Az Égi időben millióra válna.
A pillanatról még nem is beszéltem,
Az eltűnne a nagy mindenségben.
Lehetne a csillagok között élni,
Milliót sóhajtva, velük beszélgetni.
Ha fenn más időt is számolnak,
Ha a percben milliók rohannak,
Mégis szeretnék odafenn Élni.
Csillagok beszédit hallva, nem félni.
Ha Életek-ben számolnám az évet,
Oda felérni időben - hány Élet?...
Legyen
Legyen az Ég csillaggal csodálva,
Legyen a Föld harmattal megáldva.
A szív érzőn halkan dobogjon,
A szellő vígan szárnyával daloljon.
Legyen minden sokadalom rendben,
A Hold sötétben fénnyel vezessen.
Ha nem süt a Nap, bánat igaz legyen,
Türelmes a várás, hogy újra fény legyen.
Kőbe ne rúgjon soha senki,
A Föld nem szívesen veszi.
A fű a Föld bársony ruhája,
Lépjünk rá csöndben vigyázva.
Az igazság szívet melengető legyen
A Földön ne uralkodjon a félelem.
Csillagok fényesen ragyogva
Fejünk fölé koronát alkotva,
Nem csak ragyognak, hanem élnek.
Közelükben a felhők zenélnek.
A zene is a mindenség része,
De hangosabb a mennydörgés réme.
A Bolygók hosszan bolyongnak,
Mintha keresnék helyüket, de nem szólnak.
De nem a némasága a "szépe"
Hanem a látvány csodás élménye.
Ahonnan a fényüket kapják,
Ott találni az élet alapját.
Tehát minden a Naphoz vezet,
Ne emeljünk egymásra kezet.
Mert az ütéstől folt marad,
Ez a bánat, mi megmarad.
Bánat ne érjen bennünket soha,
Fejünkről ne essen le a korona.
Az óra, perc, mindig rohan,
Nem tudják, hogy figyelik sokan.
Alkonyon ott van a nyugodt Pillanat,
Az ő Méltóságával bukik le a Nap.
A Napnak vége soha ne legyen
Mindenki kiáltsa - úgy Legyen!
Bíbor és Ezüst
(A Nap alkonyatkor,
a Hold beszéde,
1950 őszén,
versben elbeszélve.)
Az alkonyon Bíbor a fénye,
Ha csendesen vonul az Éjbe.
Néhány Perc, az Ég sötétet ád,
Míg a szem új csodát nem lát.
Az Óra csodára várva tovább ketyeg,
Miért a Pillanat az, mitől a szív remeg?
A Napot senki nem felejti el,
Ki a Bíbor-tól búcsúzott el.
A Nap Bíbor-ruhája sokáig megmarad,
Akkor is, ha az Éj reánk szakad.
Ha a sötétség készül ránk fátylat borítni,
Lehet a csodás, szomorú alkonyatra gondolni,
Mikor elérkezik a búcsú Pillanat,
Bíbor pompájával bukik le a Nap.
Míg búslakodtam, a Hold megszólalt,
- Akarsz ezüstöt? ... így sóhajt.
Adhatok Csillagot, milliót,
Láthatod a vonuló Bolygót.
Ezüstöm mindent betakar,
Ha szemed csodálni akar.
Az éjszaka emlékezetes marad,
Midőn ígérem, feljön "Bíborod" a Nap.
De most Én uralkodom,
Ezüstjeimet vigasztalásul, Neked adom.
Vihar
(1958 augusztusi vihar)
Nap ment Nap után
A Hold meg ezután
A csillagokat mind vitte
Nehogy valaki magáénak higgye.
A Fiastyúk szörnyen kesergett
Jaj!... egy csillagom elveszett.
Még jó, hogy a Nap lenyugodott
Nem látta, a vihar mit hozott.
A szél rohant üvöltve
A fák leveleit megtépve
Az Ember csak állt csodálva
Mikor a villám az Eget ketté vágta.
Ez aztán a vihar!
Dörög az Égi-kar.
A Jupiter csíkjait igazgatva,
A Szaturnusz gyűrűjével elfoglalva.
Mindenki ijedten tesz valamit
Az eső függönnyé változik
Csak a kis csillag nem reszket
Talált magának búvó helyet.
Nem is Égen van a vihar
A Földön van a nagy zavar
Az elveszett csillag szólt: - "Itt valék"
Már rég felhőtlen az Ég.
Reszkessen még aki akar
Engem fényesebbé tett a - Vihar...
Nap és az Idő
Mily szomorú az este, nincsenek Csillagok
Pedig az ígérethez ez hozzá tartozott.
Lett ígérve, lesz Csillag bőven
Sok szemet gyönyörködtetően.
A Hold valahol elbújt
A szél szomorú dalt fújt.
A holnap a Napot várta
Hogy feljöjjön véle világa.
Az élet vár, makacsul remélve,
Hogy a reggellel az Időt elérje.
De az idő senkire nem várva,
Az ő idejét kegyetlenül járja.
Furcsa hang hallatszik az Éjben,
A szigorú Idő szól merészen.
- Idő vagyok az "Időben"
A Csillagok rengetegében.
A Bolygókat időre szoktatom
Csodálva őket időben forgatom
Megyek megállás nélkül szüntelen,
Múlok, sokszor lassan keservesen.
Dolgom van rengeteg,
Időben mérem az Életet.
Nem tekintek semmi másra,
Csak az előre-haladásra.
Az óra mutatóját leverem
Ne okoskodjék én velem.
Úgyis mindenhová időben érkezem,
A végtelen mindenséget ismerem.
A Pillanat az nem zavar,
Az Időm-ben eltűnt hamar.
Szertefoszlik a végtelenben
Nyoma sem marad az időben.
Meglátogatom a Holdat,
Figyelem mit művel holnap.
Kel, vagy nyugszik időben,
Ha nem, haragom lesz bőven.
Fénylő Csillag csodállak Téged,
Reggelre érve elveszem a fényed.
A Hatalmas Nap-hoz nem merek szólni,
Ő képes fényével az Életet szórni.
Inkább a Bolygókhoz megyek,
Nem ijesztgetem az embereket.
Valaki halkan sír örömében,
Mert a Nap felfénylett idejében.
Remény
Az oly embernek élete mostoha,
Ki az Ég-re nem néz fel soha.
Nem veszi észre a Csillagot,
A Bolygót, Holdat, fényes Napot.
Miért is él e Föld színén,
Ha csak a bánat él szívén.
Ha a nappal bánatot hozott,
Még ott vannak este a Csillagok.
Ha számolni kezdi azokat,
Meglátja a színes voltukat.
A felhő is tud kedveskedni,
Melegben esőcsepp lenni.
Utána átölelni a Napot,
Kiáltani - boldog vagyok!
Éjszaka jönnek az Égi-seregek,
Ontják a földre a színes fényeket.
Szeretni kell az Éjt, s a Nappalt,
Így lesz a szív reménnyel elfoglalt.
Úton
Ki nem mer az útra lépni, ne tegye,
Ha nincs hozzá hite, elég ereje.
Mert a csillag nagyon szomorún ragyog,
A bánattól, mint egy árva elhagyott.
Kövek, dombocskák, rögök,
Velejárója az útnak, s örök.
Azért kell a Csillag fénye,
Ragyogja be az utat végre.
De hinni kell a fénynek,
Ha nem jönnek a rémek.
Majd segít a Hold is hinni,
Nem kell a hit nélkül élni.
Az út amelyen jár az ember,
Lehet rögökkel kirakva kővel,
De a Nap megvilágítja időben
Az úton a porszemet is bőven.
Az életúton végig kell menni
Egy lépést sem lehet kihagyni.
Ember ne járj lehajtott fővel
Hidd el, a Nap boldogan jő fel.
A sötétség
A sötét ült egymagában
Ráillő sötét ruhában
Nem dacolt a fénnyel
Tudta övé az éjjel.
Nézte mint készül a reggel
Csillogó ruhában jó kedvvel
Mivel ő a Napot várja
Gyönyörű ékes ruhája.
Meg is jelent a Nap az égen
A sötét szólt - nekem mára végem
Legalább Csillag lett volna az égen
Nem lenne ilyen szomorú végem.
A sötét újra ült egymagában
Ráillő hosszú sötét ruhában
Ma sem dacolt a fénnyel
Remélte lesz csillagos éjjel.
Jöttek is a fényes Csillagok
Pompáztak mint szárnyas-angyalok
Már a Hold is arcát mutatta
Az Eget ezüsttel beszórta.
A sötét ült, már nem egymagában
Ráillő hosszú bársony ruhában
Látta az égen mily sok a szépség
Irigység nélkül tűnt el - a Sötétség.
Ki adta - ki kapta...
Hold adta fény,
Éjszaka ne félj.
Ég adta Csillagok,
A szem így ragyog.
Föld adta kenyér,
Búza Naptól megér.
Szél adta felhő,
Így jön az eső.
Isten adta életed,
Megőrzi lelkedet.
Óra adta perc,
A Pillanat nyert.
Szív adta szeretet,
Elhozta a meleget.
Így boldogan nézheted,
Napot, s majd Csillagos Eget.
Dal a csillagról
Szomorú tűz vagy szememben
Fájdalmas emlék szívemben
Nem ragyogtál mikor kellett
Eltakart egy sötét felleg.
Megszokta szemem az ősi rendet
Azért sírom tele a csendet
A sötétben vakság fenyeget
Ég tüntesd el a felleget.
Virágözönben volt a hajnal
Vigasztalódtam a Nap-pal
Hangzott sok vidám dal
Csillagról is szólt a dal
Ha új éjszaka jön Csillag nélkül
Nem ég a Csillag-tűz fényül
Keserűen sírok az éjben!
Vagy dalolni kéne a sötétben?
A Nap újra megvigasztal
Majd jön az Éj sok Csillaggal
Szememből a szomorú tűz elhal
Van már Csillagomról új dal.
A Szem
A sötét ért véget
Mikor eljött az élet.
A Nap este lehunyta szemét
Így a Hold ontja fényét.
Megjöttek villogva a Csillagok
Az Éj csodás fényben ragyogott.
Csillagot számol sok Szem
Mégsem elég száz sem
Ha könny-fátyol borítja a Szemet
Tördelni lehet ilyenkor a kezet.
Az Óra nem dicséri a percet,
Mert "siettén" öregíti a Szemet.
Settenkedik a végső Pillanat,
Lecsukódik a Szem - de a Csillag marad...
Víz és Föld
Az Ember a kövön állva
A nagy Vizet a tengert csodálta.
Nem ért Földet a lába
Mikor a hullám hanyatt vágta.
Mondá a Nap - mi lesz veled
Ha majd nyugovóra megyek.
Földön, Vízen sötét lesz
De a Csillag az Égen lesz.
Az Ember köre hegyre mászva
Újra a Vizet, a Földet csodálta
Majd lement újból a partra
Lába poros lett, kőbe akadva.
Megint nem ért Földet a lába
Mikor a hullám újra hanyatt vágta
A Vizes-Földet markolászva
Bűnbánón, az Ég Csillagait csodálta.
Fáj
Álom, vagy valóság
Hol lakik a Jóság?
Odarepülni lehet
De a gonosz kinevet.
Új ruhát magamnak varrtam
Reá díszül Csillagot raktam
Már rég vágytam repülni
A valóságot elkerülni.
A szél a hátán hordozott
Így elkaptam egy Csillagot
Azzal szárny nélkül repültem
A valóságot elkerültem.
Álom, vagy valóság
Hol lakik a Jóság?
Odarepülni lehet
Ha a gonosz nem nevet.
- Kapaszkodj! Szólt a szél
Már nem messze a cél.
De kezem elfáradt,
Szívemre így jött a bánat.
Csillagba kapaszkodtam
Mégis a földre zuhantam
(Sírba hullottál mint halott)
- Fáj! Elvesztem a gyönyörű Csillagot.
Tűz
Hatalmas Tűz az Égen
Ég az már nagyon régen
Ég a Tűz, nagy a fénye, a lángja
Íme, a Tűz a Nap adománya.
Soroljam milyen a Tűz?
"Lakodból" hideget űz.
A Tűz-től fő eledeled
Hidegtől nem fázik kezed.
De más a Nap Tüze
Nem tűzrevaló dolgok Tüze
Nem a használhatatlan valami ég
Hanem Égből a Nap Tüze ég.
Éjszakára Csillagokat kapunk ajándékba
Hogy reggelig ne legyünk magunkba'
Így rengeteg Csillagot csodálhatunk
Ismerős Csillagokkal virraszthatunk.
Hatalmas Tűz az Égen
Ég az már nagyon régen
Ha kialszik a Tűz a Nap fénye
Egész világ omlik össze véle.
Fizessetek
Csillag szívemben árnyékkal, fénnyel vagyok
Fizessetek, csak úgy adom a Csillagot.
Ára nagy, nincs annyi pénz,
Mégis fizessetek, kell érte a drága pénz.
Fizessetek, az értéke nagy,
Míg nem fizettek, nálam marad.
Csodálom, el nem engedem
Nekem is millió legyen életem.
Még nézni sem engedem,
Elébe húzom sötét fellegem.
Fizessetek, ha esténként nézitek
És áhítattal szívvel figyelitek.
Az Ára óriási - a szemben egy könnycsepp,
Mely arcra hullva drágakő lesz. -
Ezért a drágakőért elengedem s adom,
Fizessetek, az igaz könnycseppért adom.
Nappal a könnycseppeket gyűjtögetem,
Az óra perceit elszenvedem.
Tudom minden változhat,
De jő a mindent bizonyító Pillanat.
Én is könnyel fizettem, tudom a Csillag mindenkié,
De fizessetek úgy lesz valóban mindenkié.
Éjszakánként ha szívvel nézitek,
Az igaz könnycseppért adom - Fizessetek!...
Szomorkodás Este
Eljöttél ó Este, nem hívtalak
Szerettem volna, ha a Nap tovább marad
Délben pillangót láttam a domboldalon
Virágot szedtem, tele vele karom.
A szürke alkony már "szürkénylet"
Vele nagyon hamar sötét lett
A Csillagok fenséges sorjában
Ragyogtak ékesen vidáman.
Nem láttam ily szépet még
Négy Csillag örökké szememben ég
A Hold vidáman szólt - hoztam sok Csillagot
Remélem elfelejtetted a Nap-ot -
De nem úgy "azám" ahogy mondod
Ha sötét lesz, az okoz majd gondot
A Nap és a négy Csillag fénye
Elkísér szomorkodva, örökké élve.
Nem hívtalak, miért jöttél el ó Este,
Jöttöd a nyugvó Nap-ot leste
A sok virág kezemben maradt
A sírra hulló könny is elmaradt.
Eljöttél ó Este, nem hívtalak,
Szerettem volna, ha a Nap tovább marad.
Bocsáss meg Csillag, ha szomorkodom
Lehet ez az utolsó alkonyom.
A Hegy
A Hegy boldog, mert közel a Nap-hoz,
A Föld sírva szól, a rátaposókhoz.
A Csillag a legboldogabb,
Ritkán ér fel hozzá bús gondolat.
A Hegy attól olyan bátor,
Nem közelíthető meg bárhol.
A magassága a büszkesége,
A Nap-hoz való közelsége.
A Hegy nem nézi le a Földet,
Hol emberek lakoznak élnek.
Napokban lett nagyon szomorú,
Hogy egyhelyben állni mily hosszú.
De ments Isten, hogy földrengés legyen,
Mi elmozdítsa tartós helyem.
Az emberek, Csillagot, Napot csodálva,
Sokan jutnának árvaságra.
Magamban elmélyülve gondoltam,
A szomorúságom eldobtam.
Hegy maradok! Büszkén állva,
A Nap-hoz közel, őt csodálva.
A Szél
Elindult a "képzelet"
Utolérni a Szelet
De a Szél az gyorsabb volt
Az ember meg lustább volt.
A szép Csillag nevetett
Én ismerem a Szelet
Ő ki a fát kidönti
Szemedbe a port hinti.
Rohan mindig előre
Sírva, sokszor üvöltve
Mert alakja nincs néki
Így ruháját nem félti.
Fölfelé nézz itt vagyok!
Én a Csillag ragyogok.
A Szélnek nincs ruhája,
Az enyémnek nincs párja.
Virradatkor Nap is van
Este a Hold vígan van
Ezért kedves "képzelet"
Engedd útjára a - Szelet!
A Hold
Mit mond a Hold - nyugodt vagyok!
Fejed felett ott ragyogok.
Ne légy soha sötétben,
Azért vagyok nagy fényben.
Sok a Csillag az Égen,
Csodálod őket is régen,
Tudom a kettőnké az Ég
Hol Hold világit, hol Nap ég.
Sarló voltam, majd kerek,
De mindig csodált a szemed.
Szomorúan sétáltál
Felnéztél rám csodáltál.
Utad Csillagokkal lesem
Rád néz most is fényes szemem
Ha mondjuk életedről - volt -
Sírodra fénylek - én a Hold.
Üres Szoba
Üres a Szoba, nincs lakója,
Mégis el kell menni oda.
Ajtaja tárva, ablaka nyitva,
Vajon ki felejtette nyitva.
Az Égieket nem zavarja
Üres Szobának nincs lakója
A Nap azóta is felkel
Vidáman minden reggel.
Az üres Szobában maglapul a múlt,
Pedig az idő igencsak elmúlt.
A titok nem mozdul onnan
Körülötte sűrű az erdő, az idő rohan.
Az ösvényen lassan járva,
Vissza kell térni az üres Szobába.
A tó felett a Hold megáll,
Mondogatja - Ó tükröm vár!
Naponta megnézni magát benne
Hogy csodás fényét el ne felejtse.
Egy Csillag is arra jár,
Kíváncsi, az ablakon bekandikál.
Valaha bútor is volt a Szobában
Valaki lakott benne vidáman
Függöny is volt az ablakon
De egyszer elhúzta a borzalom.
Azóta csend van a Szobában
A bánat jár kint sötét ruhában
Üres Szobában bent maradt a múlt,
Kint a tó felett egy Csillag lehullt.
Semmi
A semmi, lehet semmi
Nem látszik ilyenkor semmi.
Van benne mégis valami
Ami az álmaid felkelti.
Szomorú percek rohannak
Talán a semmi felé haladnak.
Így rohan az űrben a Bolygó,
Körülötte minden oly forró.
A Csillag is mindig villog,
Ha látod, vagy ilyenkor boldog
De mi az a Pillanat
Mi jő, s a semmiből fakad.
Ahol nem látszik semmi
Ott lehet, a csodás valami
Amit a szem nem bír észrevenni,
Nem illik mondani - nincs ott semmi!
Egyedül
Egyedül vagyok, de mégsem.
Oly egyedül, hol nincs ember sem
Rengeteg Csillag vigyáz Reám.
Az égből csodák néznek le rám.
A temető hűvös, én gyermek vagyok,
Egy fűszálon bogár mászik, ijedt nem vagyok.
Parancsot kaptam - "Csak felfelé nézz
Még ha ellenség szeme is néz.
Szűnjön meg a föld számodra,
A Csillagot nézd, színeiben számolva.
Eltűnik akkor minden félelem,
Az Égből ajándék száll le kedvesem.
A holtak birodalma ahol vagy,
De az Ég csodája oly nagy.
Minden Csillag a Tiéd,
S adja néked a bátorság hitét -"
Kérdés Felelet
Mit nézel oly csodálattal?
Nem jó kérdés - áhitattal.
Mi az amit nézel áhitattal?
Egy Csillag - mely megvigasztal.
Bolygód is van Te földi nyomorgó?
Látom, nekem fényes forgó.
Talán nem szereted a Földet?
Rajta tengődöm s nézem az Eget.
Napod is van, talán Hold is?
A Nap melegít, hoz életet is.
Nem feleltél, - mi az a Hold?
Enyém, - fényes, nemcsak egy Folt.
Félted talán a Csillagot?
Már láttam ki kéztől sebet kapott.
Miért nem jó soha a kérdésem?
Csillaggal, - és égi szóval lehet felelésem.
Sovány csont kezem
Láttam a Hegyet, láttam a völgyet.
Az Égi csodás mindeneket.
Egy Csillagot néztem, térdre hullva,
Csont kezem magasba nyújtva.
Kérdezték - mi történt veled?
Hogy Égig ér sovány kezed. -
- Kezem egy Csillag felé nyúl,
Őt féltem, hogy egyszer lehull. -
Hiszem, hogy láttam a Hegyet,
A völgyet a tengereket.
Hiszem, ha a Csillag lehull,
Nem üti meg magát, kezembe hull...
Menni
Menni, egy Csillag után,
Menni, a magassága után.
Menni, s nem érteni,
Miért kell szüntelen menni.
A magassága vonz, remélem,
Hogy egyszer mégis csak elérem.
Akkora lesz a fényem,
A valóságot már nem érzem.
Durva lenni, jó, vagy ostoba,
Nem fontos a Csillagnak soha.
Menni, fájva, borzongva félni,
Egyszer mégis el kell érni.
Ha kevés felhő takarja,
Létem mégis a menést akarja.
- Állj meg Csillag! Nézem fényed,
Akarom utolérni lényed -
A Sátán durván közbe szól,
- Itt egy szalmaszál, jöhet jól.
Nekem le-fel szállni könnyű,
Csillagot zavarni nem szörnyű.
Csúfolódni is tudok nagyot,
Már elzavartam a Csillagot.
Keresd meg, itt a szalmaszál,
Majd lelked azon fel-le száll. -
Menni, szüntelen menni,
A Csillagtól a vigaszt venni.
Az úton fájón ráébredni,
A messzi Csillaghoz, nem lehet menni.
Beszélj
Úszik a Hold az Égen,
Hajnalig ünnep van az Égen.
Csillaggal mondja - ne félj! -
Ó, én Holdam, csöndben beszélj.
Hideg az Éj, ropog a fagy,
Arcomra a könny ráfágy.
A Hold beszél, csak nem érti,
Ünnepen mitől kell félni.
Úszik a Hold az Égen,
Még tart az ünnep az Éjben.
Csillag szól - nem illik sírni,
A Hold palástját kell vinni -
Csillagok szép ünnepet játszva,
Holdat vidáman körül járva.
Titkon a hajnalt szívem várja,
Mégis a Hold beszéde drága.
Úszik a Hold az Égen,
Ezüst a palástja az Éjben.
Nem cicomás a szó - ne félj! -
Ó, én Holdam örökké Beszélj. -
Tenger
Parton állva nézem, hullámzik a Tenger,
Remélem nem sírta, e sok vizet az Ember.
Nem könnycseppek azok, mik partot mosva,
Sodorják a Tenger habját fodrozva.
Boldogan néz a Nap a vízbe,
- Szeretnél feljönni ugye az Égbe? -
Tombol a szél, kapaszkodva a vízbe,
Hiába, ki Égbe' boldog, ki a vízbe'.
Szép kis hajód messzire visz el,
De a Nap s a Csillag mindig figyel.
Most nyugodt a Tenger, eveződ megáll,
A Tengeren pihensz, ha alkony leszáll.
Ha szomjas vagy ott a Tenger,
Ha földre rogysz, a Nap felkel reggel,
Ád életet, ki vidáman élni mer,
Ó Tenger - Csillaggal, s Nappal átölel az Ember...!
Kenyér
(1960 Boldog aratás)
Csend legyen!
A Nap felkel csendesen,
A melege a kalászhoz ér
Így a búzamag megér.
Csend legyen!
Az Éj szól csendesen,
A kenyér az asztalon legyen,
A morzsa a földre ne essen.
Csend legyen!
A Hold hűs fénye fáradt kezeken,
Kenyérért dolgozó kéz pihenjen,
Kenyered morzsája a Csillagé legyen.
Csend legyen!
Az Isten szól szentül, csendesen:
"Megáldottam meleggel a Napot
A morzsákból teremtém sok Csillagot"
Csend legyen!
Béke, boldogság legyen,
A Nap érlelő munkája volt áldás,
A Kenyérért a szív legyen hálás!
Csend legyen!
Kezed ujja imára kerekded legyen,
Nap, Csillag, Hold Kenyérre emlékeztessen,
Mindenkor mondom: Csend legyen!
Ablak
A völgyben van egy házikó
Rajta van Ablak, LÁTIKÓ.
A ház semmi ablak nélkül
Nem élhet Ember Égifény nélkül.
Az Ablakon jó dolog kinézni,
Holdat, sok Csillagot szemlélni.
Kint hideg, fagy, hó van
Bent meleg a házikóban.
Az Ablakból négy felé lehet látni,
Boldogan az Égbolt fényeit csodálni,
Hűséges Csillagok is vannak,
Kik a ház körül maradnak.
A csoda Ablak zenél is,
Ha kinyitom, még recseg is.
Láthatom a Napot, Holdat,
Talán egy Bolygót is holnap.
A völgyben van egy házikó,
Rajta van Ablak, LÁTIKÓ.
Az Ablakból az Égbolt látható,
Sok Csillagot látni megható.
|
A Tó
Ki vagy te Tó? A lélegzeted látszik,
A páraréteg mikor vékonyan hullámzik.
A fogyatkozó Napot jöttünk csodálni,
Némán, szívdobogva, örömmel várni.
Ki vagy te Tó? feletted madár is repül,
A Naptorony magasodik, mindenki örül.
Ki vagy te Tó? a tükröződő Napkép a vízen,
Igen várjuk a Napot, foltjával milyen.
Ki vagy te Tó? körülötted fák zöldellnek,
Ezer arcú a csend, halljuk mint regélnek.
Egyszerre lettünk óriások, porszemek.
Mikor árnyékaink hosszúra nyúltak, volt remek.
Már látunk Nap! Isten teremtett csodája.
A Hold is útját tovább hadd járja.
Ki vagy te Tó? - tükör - a felelet.
Merre boldog Napunk kelt, nekünk arra volt Kelet...
A Torony
Már éltem egyszer, sok Tornyot láttam,
Tornyok felett Csillagot csodáltam.
Sietve rohantam Toronytól - Toronyig,
Mögötte lássam, ha a Nap lebukik.
Toronyból harangszót hallott "nem süket" fülem,
Sietősen dobogott öreg szívem.
Már éltem egyszer, hogy lehet,
Mindig Csillag látszott a Torony felett.
Döngő léptekkel botlottam parányi rögbe,
Elestem, visszatértem az életbe.
Már éltem egyszer, most felébredtem,
Toronyból harangszót hallva léteztem.
Miért rohannak el Toronytól az emberek,
Mikor az Csillagokkal oly remek.
Előző Élet-álmom feledtem,
Boldogan a Toronyra meredtem.
A Nap is magasan járt,
Majd a Hold is fénylőn álldogált.
Kis felhő is vígan lebegett,
Ott állt Csillagom a Torony felett.
|
Havas úton
Havas úton mentünk felfelé,
Magasba a Csillagok felé.
A Föld nem vette zokon,
Lábunk taposott a havon.
Havas úton mentünk felfelé,
Boldogan a Csillagok felé.
Álmodtuk itt lesz Csillag-néző otthonunk,
A lombtalan fák tudták, ébren álmodunk.
Ily csodás Csillagot, Éj még nem ada,
Fátyolát vonszolta maga után a Tejút-hada.
Csillant egy Bolygó, mint színes Látomás,
Csak mi láttuk e csodát, senki más.
Csend van, se szél, se felhő zuhatag,
Az Erdő mélyen alvó hallgatag.
Az Ember boldog, a Csillagot látva nézi,
A Föld boldog, mert ezt megérzi.
Havas úton mentünk felfelé,
Magasba a Csillagok felé.
Mindenki fején Csillag, mint Korona,
Lenézett ránk Égből, a Csillagok szent Mosolya.
Íródott e vers a Földön az Ég alatt. A hó majd elolvad,
de az Égi-kirándulás emléke megmarad!
|
A Vonat
Sok szív már boldogan dobogott,
De a Vonat még nem robogott.
Nem is fog gyorsan robogni,
Kereke finoman, lágyan fog forogni.
Ne nézz ki a Vonat ablakon,
Csillagod megbántod nagyon.
Hallgasd a Vonat kereke, zenél,
Az öltöző Csillagról mesél.
Most éppen lágy Dolce,
Vagy inkább piánó-Forte.
Csillag öltözethez illik ünnepi ruha,
Fényes, csillogó, bársony puha.
Ha majd a Vonat megáll,
Szíved a Csillagra rátalál.
Elhagyod a kis Vonatot,
Ki szívesen az erdőbe hozott.
Már felöltöztek a Csillagok,
Sokáig voltunk boldogok.
De ütött az óra, tíz óra,
Gondolni kell a haza indulóra,
A Vonat nekünk minden Csillagot,
Ajándékul magával haza hozott!
Az Utazás valóság legyen, ne álom
Mikor Csillagom megtalálom.
Idegen
"Jó Éjt" - szól az Idegen,
Reszketve válaszlom - úgy legyen!
Este nem ragyognak a Csillagok,
A bánat Én vagyok!
"Jó napot" - szól az Idegen,
Érzem a Nap süt melegen.
Este nem ragyognak a Csillagok,
A bánat Én vagyok!
"Minden jót" - szól az Idegen,
Szól szelíden, nem ridegen.
Este nem ragyognak a Csillagok,
A bánat Én vagyok!
"Ne szólíts "ugyan" Idegen,
Lásd én vagyok a Kegyelem.
Nélkülem nem ragyognak a Csillagok,
Ég és Föld Ura én vagyok!
Kívántam jó Éjt s adtam minden jót,
De nem hallottam hálaszót.
Kedvelem a felleget,
Színesíti az Eget.
Bánatodnak véget vethetek,
Egemre özön Csillagot tűzhetek."
Este már ragyognak a Csillagok,
A boldog Én vagyok!
A Szív
A föld szíve dobog,
Az ember gyakran zokog.
Felnéz a Csillagos Égre
Dobog a szíve a fényre.
A föld szíve dobog,
Nem minden ember zokog.
Ki boldog a választott Csillaggal
Dobogó szíve másokat vígasztal.
A föld szíve dobog,
A konok ember nem boldog.
Vannak bús, s vidám szívek,
Csillagok a szívtől csodás színűek.
Angyal szól "a szívdobbanás,
Fényes Csillagvillanás.
A Szív nem dráma, nem tragédia,
Csak organikus kémia."
A Madár
Madár, Madár, ó Madár,
Nem tanítottál repülni, de kár.
Szárnyam, szárnyam, ó szárnyam,
Nem nőttél ki hiába vártam.
Csillagom, Csillagom, ó Csillagom,
Eltűnsz hamar a kedves hajnalon.
Madár az Égen vígan száll,
Csillagom körül el-elszáll.
Boldogan nézi színét, fényét,
Én Földön a lábam bilincsét.
Nem akarlak Föld megsérteni,
Madár reptében Csillagom ismeri.
Szemem, szemem, ó szemem,
Csillagom szárny nélkül is nézhetem.
Hasítja a Madár szárnya a levegőt,
Elrepül a Csillagom előtt.
Óhajtom, legyen Égi-út,
Fehér fátyollal a Tejút.
Madár, ha fénytől bántva lehullsz,
Megsimogatlak, mielőtt kimúlsz.
Ha zuhanva keresztre hullsz,
Jézus átölel, földre nem hullsz.
Had hasítsa szárnyad a levegőt,
Sokszor repülj el Csillagom előtt.
Jó nekem a Földön, a porban ülve,
Szárny nélkül, hittel, kétséget elűzve.
Nem perlek, nem emelek vádat,
Elűzheti a Csillag utáni vágyat.
Puhán vállamra száll a Madár,
Szárnyán ott ül Csillagom - RÁM VÁR!
Köszönöm
A harmat születése
Az életúton ketten mennek,
Vitatkozni nemigen mernek.
Egyik szól, "nézem a fű selymes pázsitját,
Reggel iszom a harmat édes italát."
Valaki nem nézett fel a Csillagos Égre,
Így lett a harmat születése.
Fájdalmas szomorú sós volt,
Tudom az Isten könnye volt.
Szólok én: köszönöm, Égre nézve boldog vagyok,
Fejem felett ragyognak a Csillagok.
Reggel a füvön harmat volt,
Tudom az Isten könnye volt.
Köszönöm, felséges irgalmas nagy Úr!
Szívem dallamával zeng a húr.
Köszönöm, eljő a reggel, s a szorgos délelőtt,
Délben fejet hajtok a fényes Nap előtt.
Köszönöm, eljő a délután nyugodt szépsége,
Már benne rejlik, az éjszakának titkos sötétsége,
Reggel a füvön harmat volt,
Tudom az Isten könnye volt.
Köszönöm, hogy látszik a Holdnak ő teljessége,
A Csillagoknak gyönyörű ékessége.
Köszönöm, hogy Csillagokat láthat öreg szemem,
Köszönöm, hogy - e drámai csodát megsem érdemlem!
A Törpe
Oly kicsire nőtt szegény,
De nagy volt benne a remény.
A Csillagos Eget csak nézte,
Gondolta elér a végére.
Micsoda óriási az Égbolt,
A vége igazán sehol sem volt.
Nőtt is a Törpe egy centit - nagyot -
De úgy azám, jó nagyot.
Különös az Égbolt,
A vége sehol sem volt.
Az életét tette fel rája,
Az Égbolt Csillagait megszámlálja.
El is indult hamarán,
Pici lépteivel szaporán.
Jött a Hold Ő csodás Nagysága,
Megis kérdezte "miért óriás Orcája?"
Tudta minden mozog, forog,
"A Hold egyik arcával oldalt miért forog?"
Nőtt is a Törpe egy centit - nagyot -
De úgy azám, jó nagyot.
Különös az Égbolt,
A vége sehol sem volt.
Betévedt egy virágos kertbe,
Hol egy dísz-törpe állt egyhelybe'.
Gyorsan mellé állt, s csodálta,
Őt magát nagyobbnak találta.
Nőtt is a Törpe egy centit - nagyot -
De úgy azám, jó nagyot.
Különös az Égbolt,
A vége sehol sem volt.
Majd felmászott egy fára,
Hogy Csillagait onnan számlálja.
Később látott egy Csillagot állni,
Legyezte falevéllel, de az akart helyén állni.
"Ha ez nem mozog, tovább akar állni,
Én is húsz év után merek megállni.
Láttam számtalan sok Csillagot,
Nem Törpe - nagy vagyok - látom a Sarkcsillagot."
Éjfél
A reggel már itt van
A Nap-nak édes melege van.
Ne gondolj másra,
Csak a szép mára.
Hogy mi lesz ezután?
Majd, csak Éjfél után!
Ne sürgesd a napot,
Van békés lakod.
Érd be a mával,
Amit hoz magával.
Hogy mi lesz ezután?
Majd, csak Éjfél után!
Készülj a Csillagot látni,
Az este hamar befog állni,
Nézheted a Csillagot boldogan,
Szabad nézni kíváncsian.
Hogy mi lesz ezután?
Ne kérdezd, csak Éjfél után!
Ha tudni akarod meddig?
Imádkozz a szép estig.
Mikor meglátod a Csillagot,
Mit néked az Úr adott.
Hogy mi lesz ezután?
Megtudod, csak Éjfél után!
Mit vársz, még nem mondhatod ki,
Nem is kíváncsi rá senki.
Öleld magadhoz a Csillagod,
Ha megnyugvásod akarod.
Hogy mi lesz ezután?
Amire vársz, csak Éjfél után!
Már nincs elég türelmed.
Azért még békéd megleled.
Vedd kezedbe a Csillagot,
Kimondhatod - "elértem a holnapot!"
Mikor? ... miután? ...
Most Éjfél után!
Út
Ha megkondul az estharang,
A szívem kondul hozzá, mint harang.
A Hold az égen fenn marad,
A fénye ezüst csíkokra szakad.
Keresem az utat, melyen mehetek,
Midőn a célhoz el is érhetek.
Álom vagy ébrenlét lehet,
Mindegyik csodás, remek.
Az ösvényen már süt a Nap,
Bíbor fényénél lábam halad.
Szívem marokszorítva viszem,
Hogy az úton maradjon velem.
Hátam egyenes, nem görnyed,
Mert fejem felett látom az Eget.
Millió Csillag utamon vezet,
Így szívem boldog lehet.
Úgy tűnik, felfelé igyekszem,
Az utat nemhiába kerestem.
Csak szívem húz le a mélybe,
Hol talán az - Útnak vége!
"Ember ki a szívét viszi"
A Vándor
Elindultam, vándorlom,
Nem tudtam, kő lesz vánkosom.
Az Égbolt rámborulva betakart,
Összes Csillagaival védeni akart.
Ki aludik csak akkor ébredhet fel,
Mikor a Nap reggel kelti fel.
Jöttek sok nyűgös vándorok,
Vele rémítő kőzáporok.
A kőre durván léptek azért sír,
Nehezen található rá gyógy-ír.
Elindultam, vándorlom,
Nem tudtam, kő lesz vánkosom.
Két életem van; egyik Éjjel,
Mikor Csillagokat látok színes fénnyel.
A másik élet; a gyönyörű Nap-pal,
Mikor a szív telik meg dallammal.
Nem nyújtom kezem feléd,
Míg nem tudom hány Csillag tiéd.
Vándorlom, a Csillag engedelmességre int,
Ő érte élek, s a fényért mit rám hint.
A belső hang az, mi lét felé vezet,
De én most a kővel fogok kezet.
Mennyei-szózat nekem Vándornak hangzik,
Fejemen zápora áldón hullámzik.
"Most megáldom kővánkosod,
Engedelmesen nézted sok Csillagod."
A Szegény
A szegény Ember búsan járdogált,
Az Ég felé küldé sóhaját.
Az Ég leejte egy Csillagot,
A szegény Ember utána kapott.
Gyorsan kinyitá szíve ajtaját;
Belé rejti fényes Csillagát.
Jöttek Csillagok fényesek ismét,
Egymásután, s mindnek csodálta színét.
Mit szólhat a Nap a nagyszerű,
Csodálatos fényes tekintetű.
Megkérdezi milyen választ adhat,
A Csillagokból kinek adhat.
Mivel a Nap az nagyszerű,
A válasz jóságos, egyszerű.
"Ha éhezőt látsz adj kenyeret,
Ne feledd el a Csillagos Eget."
A szegény Ember boldogan járdogált,
Az Ég felé küldé hálás dallamát.
Az Ég leejte egy Csillagot,
Mely gyönyörűen ragyogott.
E Csillag volt az élet, a remény,
"Ó titokzatos Éj, már nem vagyok Szegény!"
Búcsú
Volt egyszer egy Nap, Óra, Perc és Pillanat,
Egy Csillagon a szemem megakadt.
Írtam is róla verseket sokat,
A vers hozta a dallamokat.
A penna félájultan pihen a fehér lapon,
Nem akar írni, fáradt, öreg nagyon.
Volt Égi járás, a Nap, Hold nem keltett vitát,
Csak éppen a Halál rátette a Kadenciát.
Egy Csillag mindig visszatér,
Hozza a vers dallamát, mint hű testvér.
Jött a sötétség és dac nélkül,
Eltűnt bársony ruhában irigység nélkül.
A Hold úszott az Égen és beszélt,
A Hegy állt egyhelyben és büszkén remélt.
Jöttek viharok, volt Égi béke,
Kik látták a Csillagot könnyel fizettek érte.
Üres szobában meglapult a múlt,
Az idő igencsak elmúlt.
A Tó felhozta a fogyó Napot,
Láttuk mint lélegzett nagyot.
Felleg miatt voltam a bánat és boldog,
Megszületett a harmat, szívem nem volt boldog.
De azért a Föld szíve dobogott,
Vándornak kővánkosa sok Csillagot hozott.
Volt havas út, fejünkön Korona,
Lenézett ránk a Csillagok szent mosolya.
Egy másik út, hol Ember a szívét vitte,
Madár is repült, szárnyán a Csillagot vitte.
Volt Bíbor és ezüst, csodás,
Volt betegség, szíves ápolás.
Volt ki Éjféltől a holnapot remélte,
De a reggelt azt lekéste.
A zongora lehangoltan, a hegedű húrja elszakadt,
A vers-dallamok súlya alatt.
Égig ért sovány csont kezem,
Szép hajóm alkonyon pihent a tengeren.
Az a Csillag mindig visszatér,
Négy gyermek zokogva életet kér.
Kenyerünk morzsája a Csillagé legyen,
Már béke és csend legyen.
A Nap már eljött,
Az Óra nem.
A Percre várni
Gyötrelem.
Mikor lebukik a Nap,
Az lesz a Pillanat.
Nap, Óra, Perc és Pillanat,
Gyönyörű Csillag a BÚCSÚ, az Isteni akarat!
Sorok - gondolatok
Visszautazni a múlt időbe,
Vajon mi haszna lenne a jelenbe.
Olyan sokáig nem voltam, s nem leszek,
Míg e kevés ideig vagyok, mi jót tegyek?
Ismerjem meg az Égbolt titkait,
Gyermek koromnak édes álmait?
Felnőve láttam már sok Csillagot,
Minden Csillag az Ő titkával ragyogott.
Ó Te Csillag, Te Égi szépség,
Kérjem, vagy követeljem, hogy ne legyen sötétség.
Valaki jön felém, arcán a vénség jele,
Ó mikor, hol, mi történt vele?
Csendesen leül a földre,
Napot várja felkelt-e, jön-e?
Nap teltével arcát Ég felé tartja,
Csillagot várja ölelésre van karja.
Álmodozva jön egy felhő gomoly,
Arcán végigsuhan halvány mosoly.
Elhal a látvány magam maradok,
Már azt hittem én is Csillag vagyok.
Visszautaztam a múlt időbe,
Nem volt semmi haszna a jelenbe.
Olyan sokáig nem voltam, s nem leszek,
Míg e kevés ideig vagyok, tudom a VÉGÉRE érkezek!
A Híd
A túlsó parton odaát,
Csillag hív, "a Hídon gyere át".
Széles folyót, mit sok szem lát,
Egy magas Híd íveli át.
Talán a túlsó parton odaát,
Könnyebb az élet, mint ideát.
A Híd lábánál töprengve állva,
Egyre csak a Csillagot csodálva.
A túlsó parton odaát,
Csillag hív, "a Hídon gyere át".
A Híd magasságához érve,
Mely alatt a folyó halad délre.
Látható Holdfény a vízen csodás,
Hallatszik különös csobbanás.
A túlsó parton odaát,
Csillag hív, "a Hídon gyere át".
Már a Hídon átjutottam,
Mikor szörnyű dübörgést hallottam.
A Híd összeroppant, vízbe zuhanva,
Óriási rémületet okozva.
A túlsó parton odaát,
Ezernyi Ember bánatában kiabált.
Csak egy Ember ment a Hídon át,
Csillagot csodálva juthatott át.
A túlsó parton odaát,
Mikor mentem az ép Hídon át.
Megérkezve fáradtan odaát,
A Csillag boldogan ölelt át.
Soha
Ringatózva az Égi csodákba,
Eljutok a Csillagok honába.
Nem mondom makacsul - Soha -
Mert hiszem, tudom, eljutok oda.
Bátran el kell az Éjt a Nappal osztani,
Mert egyszerre csak egyet lehet csodálni.
De soha kettő, mindig csak egy,
Mikor melyik az, nem mindegy.
Míg egyiket várom, másik lassan múlik el,
Lelkem szemem szorgalmasan figyel.
Szememből kihalnak a fények,
De jönnek másnap újak szépek.
A Hold este jár, reggelre eltűnhet,
De még sem fog el a rémület.
Nem kell mondani nem látom már - Soha -
A változás ez éppen a csoda.
Talán egy rég eltűnt Csillag lesz a csoda,
Meg voltál győződve, nem látod - Soha. -
Okosan bánj e szóval - Soha -
Nem tűnhet el a Csillagom - Soha.
Észak
Észak, az Éjszaka közepe,
Van is Csillagaimnak méltó szerepe.
Állhatsz csodálkozva az Ég alatt,
Minden titkoknak a titka alatt.
Most megvallom titkom Neked,
Ezt megrendülve hinni sem mered.
Tudom minden Csillagom remek,
Titokban lassan mégis hajnal felé megyek.
Észak, az Éjszaka közepe,
Sok Csillag lehet szíved öröme.
Tudom csodálsz minden Éjjel,
Pihenni térsz Észak-Csillagaim emlékével.
Álmodban Angyalok a Csillagok Néked,
Csillagaim nem szomorkásan nézed.
Titkom megvallva vagyok Észak.
Maradok mindenkinek ÉSZAK.
Kelet
Álomból ébredés van, reggel lehet,
Itt már a fény remélhető - Kelet.
Ne töröld ki a szemedből a Csillagok fényeit,
A Csillagok űzték el az éjszaka rémeit.
Ők virrasztottak féltőn Veled,
Kísértek, mintha fogták volna kezed.
A Hold csodás fényével zárult be a menet,
Itt már a fény remélhető - Kelet.
Ismétlődni fog a csodás éjszaka,
Ragyogni fog az Égnek minden Csillaga.
Elébe mégy a Holdnak, s nyújtod kezed,
Minden csoda megtörténhet Veled.
Reggel ki ne töröld szemedből a Csillagok fényeit,
Ők hozzák el szíved reményeit.
Nap fénye életed csodája lehet,
Szívedben jön fel a Nap, megérkezik - KELET.
Dél
Délben oly forró a Nap,
Szíved sok meleget kap.
Minden titkot szépséget megvilágít a Nap,
Ez óriási Csillag szemében parányi vagy.
Kopog a léptem a kövön, mily öröm,
Hátam mögött jön, árnyékom a kövön.
Nincs tikok, bántás, bűn, csak a megoldás,
Süt a Nap, fényében ott a megbocsátás.
Kopog a léptem a kövön, mily öröm,
Felhallatszik az Égig örömöm.
Nincs már félelem, bánat csak fény van,
Csodásan süt a Nap, Dél van.
Lehetnek még oly gondolatok,
Mikor kegyelemért sóhajtozok.
Most csodálatos béke van,
Süt a Nap, Dél van.
Tűz ez óriási Csillag a Nap,
A szív kérdez, enyhülést hol kap?
Világos van Uram, a kegyelem hol van?
"Ember süt a Nap - DÉL VAN!"
Nyugat
Nyugaton nyugszik el Ég szeme a Nap,
Bíbor fényéből mindenki kap.
Nyugvása lassú színpompa,
Mintha óriási Szem volna.
Sok Ember utazik messze,
A Nap nyugvását, hogy meglesse.
Fizet is érte jó sokat,
El is viszi Napnyugtáig a vonat.
Csupán a szórakozás vezeti,
Lényeget a nagy csodát észre sem veszi.
Bocsáss meg nékik nyugvó szép Napom,
Talán meglátják a valódi csodát egy napon.
Ajándékot hoztam - a két szemem -
Így nyugvásod bizton nézhetem.
Dél vezetett el ide hozzád,
Hogy lássam nyugvó színes Orcád.
Este én is nyugton hajtsam le fejem,
Megnyugodva csukjam be szemem.
- NYUGAT - adj még fényt, éveket kérlek,
Nyugaton nyugodjanak le az Égi fények.
Tél
Megjött a Tél a hóvihar,
Kérdezzük meg, hogy mit akar.
Hegyeken, réteken tombolva,
Nincs két hópehely egyforma.
Ha havon táncol a szél,
Szomorú Ember mitől fél?
A Tél fehér palástját tolja ide-oda,
Égnek sem szűnik meg a Csillaga.
Csillag nézéssel töltöm a Telet,
Csodás szépségükkel melegebb lehet.
Ők mindig beszélgetnek velem,
Ha Csillagokat nézem nem fázik kezem.
A Hold is jár, mint világító lámpás,
A hó miatt nincs elakadás.
Jótékony a hó, mely a vetést megvédi,
Örülj a hónak a Tél ezt kéri.
Lesz kenyér, foszlós kalács,
Ha Tél mondja, ez bölcs tanács.
Fák ágaira is hull a hó,
Kiálts boldogan Ó hahó!
Az Ember a szív-fagyástól fél,
Hol szeretet van, a szívnek nem árt a TÉL!
Tavasz
A szellőt érzem a kis ravaszt,
Büszkén mondja - elhoztam a Tavaszt.
Lehajolhatsz a jég, vagy ibolya virágért,
Mondj köszönetet minden szál virágért.
A Földnek érzik illata már,
Fák ágain a rügy a Napra vár.
Nem késik sütni a Nap soha,
Felmelegít a szél is, nem mostoha.
Fentről szól egy Csillag sápadt vagy,
Megviselt a Tél, hosszú volt és nagy.
Tartsd orcádat a Nap felé,
Pillantásod legyen mindig azé.
Ifjú Csillagok vonulnak,
A Tavaszi Égboltról dalolnak.
Daloljál szép dalt, ünnepit vígat,
Míg minden fűszál nem vígad.
Most zöld és nem rozsdás a falevél,
Ez biztosít, hogy a Tavasz él.
Reménykedve lépj a holnap elé,
A Tavasz csodás ígérete felé!
Nyár
Nyár van forró a fal a kő,
Különös ez a Nyári hő.
Hosszú folyóban úszom vidoran,
Nem nevetnek ki vén fák gúnyosan.
Nyár virág csokrot ígérj ne koszorút,
Mond még messze van az az Út.
A Hold mint világos nagy tányér,
Igen magasan jár, ő rá ér.
A Csillagok vidáman sorban állnak,
Biztos örülnek a ragyogó nyárnak.
Nézem a dörgő felhős villámokat,
Felhő ne takard el a Csillagokat.
Várom a virágokat, nem a koszorút,
Jövel Nyár ne adj napokat szomorút.
Gyümölcs érik a fán, daltól hangos a rét.
Gyermek kacagás lárma szerte-szét.
Újra úszom a folyót, Csillag a parton vár,
Virágcsokorral, s mondja - elbűvölő a NYÁR!
Ősz
Az Őszi falevelek szivárvány színben,
Egy Csillag dalol az Őszről emígyen.
"Az elhalt nyárnak hazajáró lelke
A verőfény itt játszik az ablakon
Apró szilánkjai az Őszi fénynek
Táncolnak széken, ágyon, asztalon
A szoba csupa sugarakkal telve
A Nap csókja itt ég a falakon
E játszi fény e sugarak
Kacérkodó gyász hervadt nászi pompa
A szívembe hullanak
Mint Égi nektár Antik Billikomba."
Ki írta e dalt? Ó - egy Csillag lehelte -
Ősszel visszajár a Nyár lelke.
Futás
Végig futok a Tejúton.
Bizony, s nem állok meg félúton.
A gyermek Csillagokat keresem,
Lássa meg őket öreg szemem.
Végig futok a Tejúton.
Bizony, s nem állok meg félúton.
Hamár ennyire úton vagyok,
Kívánságaim óriások, nagyok.
Tovább futva meglátogatom a Plútót,
Róla ejtenek sok szót.
Csillag, fogd kezem, s szelíden
Vezess át a nehezen!
Merkúr, Te "vasszívű bolygó",
Vénusz, Te vagy a "pokoli bolygó".
Föld, "az életünk bolygója".
Te Mars, "a homok bolygója".
"Égi útitársunk" Hold, szeretlek,
Szaladok, futok, így fényt lelek.
Csillag, fogd kezem, s szelíden
Vezess át a nehezen!
Végig futok az Égbolton,
Jupiter, csíkjait mért nem én hordom?
Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz,
Gyűrűid csodásak. Fényed óriási Szíriusz!
A Föld hív haza: "Gyere!"
Majd haza visz a Göncöl szekere.
Csillag, fogd kezem, s szelíden
Vezess át az Életen!
A Pillanat - Arcai
Csak egy Pillanat volt, s megnyílt az Égbolt,
A Pillanat Csillagok fénye volt.
Fényességük mely sokat ér,
Bukdácsolásom mentségével felér.
Csak egy Pillanat volt, s megnyílt az Égbolt,
Millió Csillag fénye volt.
Egy Ifjú Arcán öröm volt,
Mondá: "E Pillanat a Csillag volt."
Csak egy Pillanat volt, s megnyílt az Égbolt,
Meleg és tündöklő fény volt.
Leányka Arcán boldogság volt,
Mondá: "E Pillanat a Nap volt."
Csak egy Pillanat volt, s megnyílt az Égbolt,
Anyám Arca boldog ezüstös volt.
A Pillanat gyermekeinek igaz mesét mond,
Égen jár a Csillag, s a szelíd Hold.
Csak egy Pillanat volt, s megnyílt az Égbolt,
A Pillanat száguldása fájó volt.
Érzéketlen Ember Arcán öröm nem volt,
Csillag helyett maradt Arcán egy fekete folt!
Ezüstös Pillanat volt, Anyám utolsó napja volt.
Hű Csillag
Álmodnék, hogyha mernék,
Csodákat hosszú utakon.
Leomlani a hegytetőről,
Mint vízözön egyszólamon.
Megneszelni mily édes a zaj,
Mikor elcsitul a jaj.
Csillaggal száguldani a végtelenben
Fáradtan pihenni
Zöldlombok alatt
Meghallani az Édenben,
Hogy nincs bú a fa alatt.
Emberek csodákat álmodni gyertek,
A hosszú útra jertek.
Leomlani a mélybe - hol látszik a szakadék -
Álmodni, hogy az Égből egy fényes
Csillag mellől boldogan kiáltozék.
Így szól a Csillag!
"Már mindenki elhagyott az utakon,
De én a Csillag veled maradok a hosszú utakon."
Csodálni gyönyörű csontruhád ó Halál,
Mikor a Hold fénye rád talál.
Nem bocsátani meg senkinek,
Az csak egy szó, nem jó semminek.
A szívet átadni az igen remek,
Így szeretve az úton járva megyek.
Így szól a Csillag!
"Már mindenki elhagyott az utakon,
De én a Csillag szíved őrzöm a hosszú utakon."
Jöjj velem Te Rút, Te Csúnya,
Lépésed zaja legyen az út himnusza.
Jóllakottan kivenni éhező kezéből a kenyeret.
Ráordítani itt a kalács, Csillag ad neked kenyeret.
Így szól a Csillag!
"Már mindenki elhagyott az utakon,
De én a Csillag veled maradok a hosszú utakon."
Új ruhát magamnak varrni
Benne koldusnak látszani.
Tengerhez rohanni, vízbe hullani,
Csónak nélkül ide-oda hullámzani.
Így szól a Csillag!
"Már mindenki elhagyott az utakon,
De én a Csillag tenger vizében is ott vagyok a hosszú utakon."
Könyörögni Istennek - tovább nem álmodni -
Csillag vigyen a valóságba és tudjon ott hagyni.
Árnyakat találni, hol tűz
A forró fájdalom csak űz.
Csillaggal kezet simogatni sietve
Hol fázik s lihegve
Utat találna a Remény
Hű Csillaggal, a szív fáradt közepén.
Reggel
Csöndes a Reggel, halványak a fények,
Még alusznak ifjak, s vének.
Egy szemhunyásnyit sem aludtam,
Csillaggal ünnepit daloltam.
E Reggel titkokkal telve,
Panaszos hangokkal keverve.
Nagy panasza a Reggelnek,
Semmi dolga az Embernek.
A titok hallgat, nem beszél,
Ő titkot tart, így csendben él.
Az éjszaka panaszkodik,
Nagyon hamar hajnalodik.
A napnak az a panasza,
Hamar jön el az éjszaka.
Mindenki csak panaszkodik,
A Hold szörnyen sóhajtozik.
A titok ha megszólalna,
Az igazi dráma volna.
Nem csöndes a reggel, vannak fények,
Felébredtek ifjak, s vének.
Csillaggal ünnepit nem daloltak,
Reggel fáradtan panaszkodtak.
A Hold fehér lett, s alakja,
Olyan mint egy felhő leszakadt darabja.
Ha majd látszik a délelőtt,
A délután az este előtt.
Csillagokra visszagondolva,
Várom őket szívdobogva.
Csöndes a Reggel, vannak fények,
Jönnek vágyak új remények.
Milyen csodás az Égbolt reggel,
Mikor a Nap felkel.
Jövök
Jövök az úton, sietve én,
Semmit sem hozva, minden enyém.
Enyém az élet, Csillag, a fény,
Ne állj utamba, sietek én.
Jövök az úton, sietve én,
Elől a parton, vár a remény.
Rengeteg Csillag szól "add kezed",
Így együtt az úton, csodás remek.
Jövök az úton, sietve én,
Követ az élet, követ a fény.
Fényen túl hívó Csillag az örök,
Sietve mondom, Jövök, Jövök!
Szálló Madár
Mért nem vagyok szálló madár,
Rég elrepültem volna már.
Csillagos Égbolt felé,
Leszállva a Csillagom elé.
Mért kellene szálló madárnak lennem,
E gyönyörű Földről is Csillagom nézhetem.
Talán a távolság fájó nekem,
Azért repültetném lelkem.
Mért nem vagyok szálló madár,
Rég elrepültem volna már.
De a Földet nem felejteném,
Ott születtem - csak kérdem, ott boldog voltam én?
Messzeség
Csodálatos Égbolti messzeség,
Körvonalataid látom-e még?
A messzeségben hány Csillag ég?
Megláthatom-e őket, ha valóban ég?
Csodálatos Égbolti messzeség,
A Földről figyelhetlek-e még?
Tudom az út odáig hosszú nagyon,
Hol a csodálatos Égbolti messzeség vagyon.
Mi történt velem, hogy eddig nem érzékeltelek,
Boldogságban, betegségben nem figyeltelek.
Most messzi Csillag után kutatva nézek én,
A csodálatos Égbolti messzeség lehet enyém?
Búsultomban nem tudom ott mi lehet,
A messzeségben hány Csillag élhet.
Mi itt az Égbolton van, ott is lehet ugyanaz?
- Ne kérdezd, a messzeség az Isten titka az!
Fátyol
Míg ifjú voltam arcomon fehér volt a Fátyol,
Azon keresztül látszott sok Csillag távol.
Majd fújt a szél, homoktól szürke lett a Fátyol,
De még látszott sok Csillag távol.
Szívem alatt kicsinyke szív dobogott - közel nem távol,
Így Csillagok szerint kellett egy új fehér Fátyol.
Majd azt is befújta a homok szürkesége,
De a szürke Fátyolon is látszott a Csillag fénye.
Múltak az évek arcomon fekete lett a Fátyol,
De még azon keresztül látszott sok Csillag távol.
Beszélt is egy Csillag: "tudod én sem maradok,
Talán egy millió év múlva meghalok.
Csak a könnytől ázott fekete Fátyol,
Maradjon a földön, nem messze a háztól.
Azért, hogy szerettél ott távol,
Tudni fogom Tiéd volt a Fátyol."
A Bolygó
A Földön a szép Bolygón lakom,
Ez az én csodálatos otthonom.
Repülni róla onnan le nemigen lehet,
A Bolygó bolyongva viszi lelkemet.
Valahány Csillag mellettünk elmehet,
Mi maradunk bolyongva, mert lehet.
Te Bolygó milyen szépen öltözetve vagy,
Fák, füvek, virágok - az Emberekért vagy?
Nincs válasz, a Bolygó bolyongva megy,
Sötét, világos olykor bolygásában a hegy.
Esténként a Csillagok színes fénye,
Magyarázzák ez most az Éj, - nem a Bolygó vége.
Jaj repültem az Éjben, messze egy halvány Bolygó volt.
Tudom e halvány Bolygó a lelkem volt...
Finetta Csillagai
Volt egy város Finetta, mely a Tengerbe süllyedt,
Ettől sok ember rémült, megijedt.
Már jó ideje Tengerben volt a város,
Egy öreg ember esténként nem volt álmos.
Csak az láthatja meg Finetta Csillagait, mesélte,
Ki a Csillagokat igazán szerette.
Este én is a Tengerhez mentem,
A Csillagok előbukkantak menten.
De hol vannak az emberek,
A Csillagot néző fényes szemek?
A Hold talán előbújik néha,
De attól még a város néma.
Tengerbe süllyedt város a csodát hitte,
Összes Csillagait magával vitte.
De milyen csoda az a város,
Ahol nincs ember - vagy mindenki álmos?
A Nap áldó sugara sem jár,
Így nincs virág mely napfénye vár.
Sok este Finetta Csillagait lesve,
A csónakban ülve lassan evezve.
Nehogy felkavarjam a vizet,
Mert Finetta Csillagai mind elsiet.
Később már fájt a csodálatos város csendje,
Nem igazi város az hol nincs Napkelte és lemente.
Így hát a búcsún fáradoztam este,
Szemem a Csillagokat már nem leste.
Előttem van a valódi Égbolt Csillaga,
Közte van az Isten összes igazi Csillaga...
Finetta búcsúja
Vissza a múltba
Egy csodálatos Csillagos "ESTELEN",
"ESTVÉLI" imámat mondtam csendesen.
A tengerparton csodálkozva állva,
A környezetet egy dörrenés megrázta.
Majdnem leszakadt az Ég a villámoktól,
A föld rengett a hullámoktól.
TOLVAJ lettem, elloptam egy Csillagot,
Mely a gyönyörű Finetta egén csillogott.
Az iszonyatos dráma
Kapitány úr, a hajó mikor indul?
"Tegnap délelőtti napnyugtakor indul.
Csak a szél, más senki nem váltott jegyet",
A megzavarodott Kapitány, nem is adott jegyet.
A hajó igen lassan borulva elsüllyedt,
Finetta városa is a tengerbe süllyedt.
Azután óriási fájó csend lett,
Egy várossal, sok vízbefúlt emberrel kevesebb lett.
Mindenkinek van baja, búja,
Ez volt Finetta búcsúja.
A döntés szomorúsága
Az évek lassan mind elsuhantak,
A Csillagok egy híján az Égen maradtak.
Kérdezték "tízes évek óta mért hiányzik ott egy Csillag?"
HAZUG lettem, "felhőtakarásban van a Csillag".
Az ellopott Csillag naponta mondogatta,
Százszor is szomorúan panaszolta.
"Fejed felett majd leszakad az Ég,
Oly sok Csillag van, mind az Égen ég.
Engedj haza ott a Tejút,
Ott születtem, szép lenne a visszaút."
Válaszom igaznak bizonyult,
Mikor megmondám nincs visszaút.
"Emlék vagy, sok árva és vízbefúltért nekem,
Míg élek itt kell maradnod velem."
Tovább panaszol: "Mindig meg kell várni a reggelt,
Akkor dönteni, ha a Nap felkelt."
A döntés és Vízió
Egy Napfényes reggelen döbbenetes gondolatom támadt nekem,
A verseimet talán nem is én, hanem a Csillag írta nekem.
A Csillagnak a Nap fénye volt a tolla,
Mellyel a vers írását megoldotta.
A dallamoknak karmestere a Hold,
A ritmus és ütem a szél volt.
A döntés utolsó szavai
Mindig meg kell a reggelt várni,
Ha a Nap felkelt, akkor kell dönteni.
Döntöttem: hogy nem fulladtam a tengerbe, a földről nézhetem a sok Csillagot,
ISTENEM! Ha meghalok, visszaadom az ellopott Csillagot!
Varázs
Ó nincsen annál szebb varázs,
Ha reánk süt a Napsugár.
A szívünk úgyis fázik már,
Ó jöjj csodálatos Varázs.
Világosítsd meg a szívünket,
A megepedett lelkünket.
Ragyogjál be az éltünkbe,
Ó jöjj Napsugarak fénye.
Fényes tekintetű akarok lenni,
A Napsugárban megfürödni.
Elbeszélni az Éjszakának,
Milyen volt fénye a Napsugárnak.
A föld varázslatos fényben úszott,
Minden hová a fény bekúszott.
Izzott a fény mint parázs,
No ez volt a csodás varázs.
Állj meg idő, ne menj tovább,
Hadd lássam még a Nap csodát.
Ha életem tovább megyen,
Ragyogjon fenn a Nap nekem.
Együtt látni a Nap és Csillag fényét,
Megcsodálni e kettő szépséges létét.
Valóban az lenne a csodás,
Így kettős lenne a Varázs.
Csend
Beszél a Csend, de ó ám sokkal jobban,
Mint dacos szó, vagy cicomás beszéd.
Mert meghallom, ha a Csillag szíve dobban,
Tűnő vágyak panaszos neszét.
A tájon a Csend megül
A felhő csendben repül
Könnyeit törölgeti a zaj
Nem kiabálhatja ó jaj!
A Csillag álmában csendesen dalol,
Zene is hallatszik valahol.
Még nincs késő, de az álom alszik,
Csendesen a Csillagról álmodik.
Megbocsátana a Nap a szélnek,
Hogy felébe húzta fellegét a Csendnek.
A Csend az Ég, Föld, s a Szív ismerője,
Nem a zaj a mindenség üzenetje.
Mégis az Égen rettentő robajjal,
Vándorolnak az Égitestek tüzes zajjal.
Mire a szívemig elérnek,
Már zaj nélkül a Csendről beszélnek.
A Csillag szíve is a Csendről beszél,
Az Éjszakától nyugalmat remél.
A tűnő vágyak panaszos neszéről beszél a Csend,
Meg akarok halni, Csillag szívében tovább élni miként a Csend.
Alkonyat
A Napkeltő éneke...
"Serkenj fel te lant és hárfa,
Hadd keltsem fel a hajnalt."
Zendülj szíven mély halálára,
Ki a Napot küldi magasztald.
Siess hajnal, ó szépséges virradat,
Mert óriási léptekkel közeleg az alkonyat.
Nincs reggel, délelőtt, dél, délután,
Csak sóvárgok szüntelen a Nap után.
Ó te szépséges alkonyat,
Ketté vágod a napomat.
Az alkonyat ráül a földre, hegyre,
Nem akar mozdulni semerre.
Mért várom a kelő Naptól - jöjjön a virradat,
Mikor már fejemre zuhant az alkonyat.
Számlálhatom a búcsú napokat,
Melyet elhoz a bíbor alkonyat.
Már elbúcsúztam a Naptól,
De nem az alkonyattól.
Alkonyi fényben úszik minden,
De a Csillag még sehol sincsen.
A búcsúzkodásnak akkor van vége,
Ha feljő a Csillag az Égre.
Bocsáss meg fényes Napot hozó virradat,
Már nem téged várlak, jöjjön az Élet-Alkonyat.
A Fény
A Fény "elődször"
"Elődször" teremté a Fényt az Isten,
Adá azt mindenkinek ingyen.
Ne légyen sötétben senki,
Sok Csillagait lássa mindenki.
Sebes szeleknek zúgása,
A Fénynek gyors robogása.
Kérdem - honnan jössz, hová mégy,
Még azt sem tudom vagy-e még?
A Fény másodszor
Meggyújtom fájó emlékeim gyertyafényét,
De oly nagy gyorsaságod, más látja már annak fényét.
Visszanéz a Nap, de nem hogy félti fényét,
Hanem, hogy lássa az Éj mint hozza fel Csillag fényét.
Eloszlik az alkony bágyadt fénye,
Látszik már a Csillagok szépsége.
Nem is kell más a nap múltával,
Fellángol örömöm Csillagok voltával.
A Fény harmadszor
Mivel, hogy megvolt a Nappal és az Éj,
Már zengi a Csillag ne félj!
Sok Fénnyel áldott lesz az Éj,
Többször ismétlődve látszik Csillagos Éj.
Újra kérdem - honnan jössz Fény, hová mégy,
Sebességeddel nem tudom vagy-e még?
Megszólal a Hold szelíden,
Fény ne olyan sebesen,
Kicsiny Csillag ezüstös fényemben,
Áll ijedten a rengetegben.
A Fény "Utódszor"
Ó Fény a véged, a gyors kezdet, nem álom,
Valóság a Fényed, az Élet az melyre vágyom.
Észre vehetnéd már, szememben is van Fény,
Egy gyönyörű Csillag, a Könnycsepp az a FÉNY...
Az utolsó falevél
Fát ültettem, hogy Égre nézzen,
A Csillagot onnan szemléljem.
Megnőtt, alatta üldögéltem,
Mikor sok levelet hozott nékem.
Látni szerettem volna a Napot,
Azt a fényes világosságot.
De nagy baj volt,
Nem látszott az Égbolt.
Másnap a Holdat szerettem volna látni,
Ezüstös fényében csodálni.
De nagy baj volt,
Nem látszott az Égbolt.
A Csillagokat már nem is reméltem,
Siettem el, a Múló-Múltat siettemben elértem.
Ki kezében tartotta a Napot a Csillagot,
A Holdat, az órát a percet a pillanatot.
Szólt, "Én a Múló-Múlt vagyok,
A jelennek semmit nem adhatok.
Szaladj oda a fához,
Öleld át, s csodát hoz."
Átöleltem a fát hullott a falevél,
A szél megtámadott - "mit tettél
A falevél drága játékom volt,
Játszi kedvemben táncolt."
A Múló-Múltat kértem, jó lesz ha segít.
Szólt "adj a szélnek valamit.
Talán az ősz hajszálaid.
Békülj meg a széllel
Hadd fújja a hajad széjjel."
Nem kell ahhoz fát ültetni,
Hogy lehessen Csillagot látni.
Vannak sorsok boldogok,
Kiknek az Égen látszanak sok Csillagok.
Átöleltem a fát, nekem adta mindenét,
Mikor hullatta levelét.
Már látszott az Égbolt,
Az összes Csillag fénylő volt.
Mindennek megvan az ára,
A fának lombtalan lett az ága.
Utolsó dalát a szél eldanolta,
Mikor a fa levelét hullatta.
A Múló-Múlt kezében tartotta a Napot, a Csillagot,
A Holdat, az órát a percet a pillanatot.
Majd hirtelen sűrű köddé válva elmúlt,
Zizzenve fejemre az utolsó falevél lehullt...
Szélcsend
Szélcsend van, vihar lesz, ó ne félj,
Én csak a Csillagot nézem, Te mesélj.
Hideg van kint az éjszakában,
Úgy este március havában.
A meleg szobából kitekintve a Csillag mintha nem élne,
Azért űzöm ki magam az Éjbe.
Te maradj a meleg szobában,
Én nézem a Csillagom kint az éjszakában.
Szélcsend van, vihar lesz, Te békében élj,
Én csak nézem a Csillagot, egy Bolygó mondja ne félj!
Szélcsend van, nem mozdul semmi,
Jó így vihar előtt a Csillagot nézni.
Rám csodálkozik nagyon a Hold,
"Mi jó a szélcsendben mondd?
Talán a Csillag egészen más,"
Na igen - "mint egy csodás látomás!"
"Van még más is a szélcsendben mondd?"
Kíváncsiskodik tovább a Hold.
Bizony "Hold a Te fényed
Csodásan ragyog ezüstös lényed."
Szélcsend van, vihar lesz, nem álmodás,
A szélcsendben békés a várakozás.
Rám mosolyog Égből a Csillag, van csodálkozás,
Szélcsendben vihar előtt - a Csillag színes látomás!
Majd
Míg ifjú voltam türelmes csendes,
Mondhatnám azt is, hogy rendes.
De nőttem - majd megmutatom ki vagyok,
Mi itt a nagy baj mit előlem elhallgattatok.
Majd arany pálcát kértem én,
Azzal kergettem a Csillagokat én.
Hosszú fehér ruha kell,
Uszályon mértékkel varrni kell.
Koronát is kérek majd,
Hiszen királynő leszek majd.
Megkérdezem majd a Holdat,
Mivel telik el a holnap.
Arany pálcámmal majd megkergetem,
Fehér uszályom rátekergetem.
Majd megmutatom, hogy minden Csillag nekem él,
Viselkedésemtől biztosan fél.
"Majd kiáltom enyéim vagytok,
Mert királynőtök vagyok!"
Majd emberek kenyeret kértek, nem adtam,
Pedig kezemben volt sok falatban.
Majd száguldok hegy és völgy felé,
Mindig a Csillagok felé.
Egy Csillag túllátott az eseten,
"Te nem vagy gonosz, csak türelmetlen.
Majd megismerkedsz egy Csillag testvérrel.
Kinek jóságos szívével megtanulsz járni békével."
Majd futásom bevégezem,
Gonoszságom megelégelem.
Sietve futva mindenkinek bocsánatért,
Majd azokért a sok Csillagokért.
Miket arany pálcával kergettem,
Hogy szörnyűségem menthessem.
Jóságos Csillag Testvérem!
Majd Csillaggal a Porszemet kezedbe teszem,
Ez a kincs maradt meg nekem.
Ki ne dobd, mert szomorúságim lesznek nagyok.
A Porszem ÉN VAGYOK!
A Folyó
Erdei utamon míg mendegéltem,
Egy különös Folyóhoz érkeztem.
A Folyó hátán cipelte a Csillagot,
Meg minden Égitestet, mely az Égen villogott.
Csodáltam, hogy nem fáradt el,
Mikor sok kilométerben folyt el.
Tükör a Folyó, s csodálatos minden,
Azért a partról csendesen követtem.
Minő boldogság, hogy az Égiekből
Minden duplán látszik itt lentről.
A Csillag rádanol a Folyóra,
A Hold is a tükrös dallamra.
Mert tükör a Folyó a Csillagnak,
Holdnak, s minden Égitesten villogónak.
Égbe szálláshoz lajtorja kellene,
Az én arcom is a Folyó tükrében lehetne.
Hamar elfáradtam, a parton aludtam,
A Nap fényére ébredve vígan danoltam.
Mily boldogság, hogy a Nap felkelve,
A Folyó tükrében nézi magát énekelve.
Amott a távolban a valódi Ég fekete,
Vihar lesz eltűnhet a Folyó tükre.
Tükör nélkül maradhat minden,
A Hold sajnálhatja, ha tükre már nem lesz itt lenn.
Búsan egyedül maradtam amiatt,
Hogy a kanyarnál a Folyó elvitte a Csillagomat!
A Tudomány
Őrizz meg Csillag engem, és író-tollam,
Hogy Tudományt próbálva versem szebben szóljam.
Őrizz meg Csillag engem, hogy jöttömbé-mentembé,
Mindig az Égbolt kékje felé menetelve.
A Tudományt keresem és szívem kedvelje,
Úgy mint a felettem álló Csillagot szeresse.
Olyan Ékes nekem a Tudomány,
Mint egy zenekari szép nyitány.
De hiába veszem kezembe hangszerem,
A Tudomány nem jön, fájón keresem.
Óvj meg engem Csillag a búsulástól,
A nehezen érthető Tudománytól.
Őrizz meg Istenem engem, hogy lényem ne Tudománytalan legyen.
Az író-tollam sok verseimben dicsérve az Égitesteket tegyem.
Óvj meg Csillag engem, és író-tollam,
Hogy a verseknek Tudatlanul a búcsút ne szóljam.
Egy Csillag kitartóan felettem áll,
Mondván "ne gyötörd magad, a szenvedés elszáll".
Különlegesen ékes a Tudomány,
Ha elfogadni tudó az irány.
Keresem Égen Földön, de már tudom,
Csak az Égieknél találhatom.
Áldj meg engem Advent Csillaga,
A Mennyei Krisztus Betlehemi Csillaga.
Már megmutattad hol van a Tudomány,
"Szeretettel nézni a Csillagra a legszebb Tudomány".
A Ruha
Égi kalandozáshoz felvettem fehér Ruhám,
Egy Csillag közbeszólt "nekem is van fehér Ruhám".
Másnap felvettem rózsaszínű Ruhám,
Egy másik Csillag közbeszólt "nekem is van rózsaszínű Ruhám".
Majd piros Ruhába öltöztem,
Nem tetszett egy Csillagnak ahogy öltöztem.
Megszerettem a lila Ruhát,
Szólt egy Csillag "ki látott már lila Ruhát".
Kék Ruha mellett döntöttem,
Egy másik Csillag féltékenyen mondta szörnyen öltöztem.
Végül a fekete Ruha mellett döntöttem,
Gondoltam ez már senkinek sincs, szörnyülködtem.
Nagy vihar felhők jöttek,
Roppant szeles esővel közeledtek.
Nem féltettem fekete Ruhám,
Ha megázom, mindegy nem hat rám.
Vihar multával felsuhant az Égbe,
A gyönyörű szivárvány félkörbe.
Megszólít "Ki vagy Te fekete márvány ruhás?
Égen, a földön nincs ilyen Ruha más.
Márványban van minden szín elrejtve,
Csillagok mosolya is, azért a Ruhád bársony fekete.
Viseld boldogan ezt a Ruhát,
Összes Csillagnak fekete bársony mosolyát!"
Plagális zárlatok
Hiszed-é? Tudod-é, hogy a Nap nyugatra megy el?
Hiszed-é? Tudod-é, hogy a Nap keltről jön el?
Hiszed-é? Tudod-é, hogy Isten Ő sokadalmával Csillagot teremte?
Hiszed-é? Tudod-é, azért, hogy Csillag nélkül ne maradjon az Ember lelke?
Lakod ajtajára ne írd ki
"Itt nem lakik senki".
Ajtód előtt Csillag áll kedvesen
Hozzád jönne, engedd be szívesen.
Kint sűrű fellegekkel teli az Ég,
Altató dalt dalolna, mint Szülőd rég.
A gyönyörű fényes Holdnak ne mutasd arcod mély ráncait,
Biztosan fátyollal takarná be az idő vonásait.
Ne nézz a tükörbe, nem arcod néz vissza rád,
Nem a te arcod az, Csillagodé az, ki vár rád.
Csillag a tükörben csillogva szépen
Mutatná meg igazi arcát épen.
Adóságod nagy, Arcodba vágtak kővel,
Siess törleszteni, Jézus mondta, üsd vissza kenyérrel.
Van köntösöd kettő, vagy ruhád, egyiket vesd le,
A didergő a meleg ruhában a Csillagát had lesse.
Kis teremben ne akard a Csillag szerepét játszani, nem leszel óriás,
Mondhatod azt, a kis terem volt a hibás.
Ó ti autentikus, vagy plagális zárlatok,
Amott túlontúl van Csillag a Kadenciával várjatok.
Ha már nem tudsz mozogni,
Egy szót sem kimondani.
Hiszed-é? Tudod-é, elképzelni
Helyetted, hogy ÁMEN a Csillag fogja kimondani!
A Szolga
Álmélkodással csudálom,
Hogy Napom már láthatom.
Szívem szerint megvizsgálom,
Napom fényét miként látom.
Süthet már rám a Nap fénye,
"Tudám" ezt Szolga létemre.
Feldíszítem a Földet,
Adám néki Ék-követ.
Ha a Nap lenéz a Földre,
Fűre, fára, tiszta rögre.
Lássa rendre, hogy ragyog,
Tudja, hogy Szolgája vagyok.
Álmélkodással csudálom,
Hogy már a Csillagokat látom.
Ők is lássák a tiszta Hegyoldalt,
Dalolok a Csillagoknak Éji-dalt.
Felöltve ünnepi ruhám,
Mivel elvégeztem Szolgai munkám.
Ó ti fénylő sok Csillagok,
Boldog Szolgátok én vagyok.
Álmélkodással csudálom,
Ha váltakozva Csillagot, Napot látom.
Nyelvem szólja gondolatom,
Munka nélkül Pihenve lássam Csillagom.
Mivel a Szolga én vagyok,
Csillagok halljátok szavam - az is maradok!
Utolsó Nyár
Ez a Nyár eljön énvelem,
A sírba magammal viszem.
Lehordom a virágokat,
A zöld árnyas fa-lombokat.
A fűnek selymes pázsitját,
A harmat édes italát.
Felveszem ezüstös ruhám,
Mit a Hold fénye hint reám.
Felöltök mindent, ami Ék,
A Napnak bíbor köntösét.
Ó, nem leszek én bús halott,
A Nyárral együtt vigadok.
Az őrző Csillag
Egy Csillag őriz engem,
Fehér ruhámon fénye lebben.
Midőn a hegycsúcsra mentem,
Tudtam a Csillag őriz engem.
Üzennék a fényes Napnak,
Az Éjben sok Csillagok laknak.
Van amely szelíden néz engem,
Az a Csillag őriz engem.
A Tél fagyása megcsípte kezem,
Így munkára nem volt jó kezem.
De hamar gyógyult az nekem,
Az őrző Csillag segített ebben.
A Tóhoz elsiettem,
Még úszni is mertem.
Baj nélkül partot értem,
A Csillag őrizőm volt Nékem.
Egy Csillag őriz engem,
Fehér ruhámon fénye lebben.
Midőn az életúton mentem.
Biztosan a Csillag őrzött engem.
A Perc
Idő ne kergesd a Percet,
Gyorsaságod követni nem lehet.
Szeretném a Perc ütőkéjét nézni,
Majd a Csillagot szemlélni.
Szeretném, ha táncolni lehetne,
A Perc ütőkéjére finoman lágyan szökdelve.
A Csillagra nézni sírva, nevetve,
A Percet lassúbbra nevelve.
A Perc ütőkéje ha megütné a Csillagot,
Nem szeretném megélni azt a Pillanatot.
Szeretném ha a szomorúság foglya tudnék lenni,
Ha a Perc megvigasztalna, a Csillagot szeretni.
Szeretném ha minden Csillagot néző,
Boldognak látszana, ha az Éj eljő.
Gondold meg Perc, ha ütőkéd felettem lebeg,
Ne üssön meg, ne legyek beteg.
A Kő
Egy Kő a földre leesett,
Mint Égből jövő üzenet.
Nem tudható mi volt: Bolygó, vagy Üstökös,
No, mindenképpen különös.
De én a Csillagom keresem,
Ó Ég kérlek add már nekem.
Egy Kő a földre leesett,
Mint Égből jövő üzenet.
Díszes árnyéka fénylett csodásan,
Néztem, szépségét csodáltam.
De én a Csillagom keresem,
Ó Ég kérlek add már nekem.
Megvirradt, felkelt fényes Napom,
Ő tudta, hogy a földön lakom.
Megkérdi: "Az egy Csillag keresés miért volt?
Mikor fejed felett volt a Csillagezres Égbolt."
Újra rám zuhant az Éjszaka,
Mint Nap mondta: ezernyi Csillaga.
Minden létezőnek árnyéka van,
A nagy díszes Kőnek is megvan.
Talán sokáig volt az Égben odafent,
Leesett, hogy széjjel nézzen idelent.
Szememre majdnem vakság lapult,
A Csillag szólt: "akarsz látni azúrt?
Meg fényes Égbolti Csillagot, ragyogót,
Avagy díszes Követ csillogót?"
"Kerestél lám itt vagyok,
Már néked ragyogok.
Ajándékot hoztam Csillagos Követ,
Ő volt az Égből jövő üzenet."
A Sziget
Mikor Csillagom lestem,
Egy Szigetre érkeztem.
Nyilvánvaló, hogy eltévedtem,
Csillagom is elvesztettem.
Víz előttem, a Sziget nem csónak,
Mit evezővel arrább tolnak.
Csillagom el miért vesztettem,
Mikor e Szigetre érkeztem?
Itt nem volt Templom-kerti síri temető,
Nevet viselő megdermedt márvány sírkő.
Egy parányi felhő díszruhába öltözött,
Úgy rohangált a Csillagok között.
A világosság a sötéttel vívja harcát,
Megvárom az alkony elhalványuló arcát.
Itt nincs étek, nincs ital,
Vízbe néztem, nincsen hal.
Mikor Csillagom lestem,
Erre a Szigetre érkeztem.
Tudatom, Csillagom hozott e Szigetre engem,
Hogy itt a Csillagokat lessem.
Maradok, megvárom a reggel pírját,
Megvárom a Napfény pompáját.
A Naplemente bíbor Pillanatát,
Alvásra hajtom fejem, hadd alussza álmát.
A szél dünnyögve szól: "csak nem akarsz aludni,
Mikor a Csillagokat kell számlálni?"
De alszom, majd reggelre ébredve,
Hozom meg döntésem, újat közölve.
Erre is út, arra is út,
De hol van a ki-út?
Fejem felett ezrével Csillagok,
Hazafelé vezető utat akarok.
Gyönyörű Csillagos Szigetem,
Megmondom néked ígéretem.
Van egy Csillagos csodás út,
Ígérem, e Szigetre lesz visszaút.
Az Éj
Az Éj lassan leszáll,
Az óra is megáll.
A Csillag fénylik már,
A Hold is már fenn jár.
Figyeld az éjszakát,
Ezernyi Csillagát.
Milyen csodás az Éj,
Ezüstös fényben ég.
A csendes utakon,
Csodás patakokon.
Halkan zenél az Éj,
Milyen csodás lét.
A Hegyeken
A hegyekre menjünk fel bátran,
Onnan nézzünk le majd vidáman.
A magasban élni szép és jó,
Onnan Napot, Földet látni jó.
Szabadon repül a gondolat,
Hegyeken csodás az alkonyat.
Két gyermek így énekelne a Csillagos Égről.
A Köd
Leszáll a Köd a hegyeken túl,
Csillag sem látszik, kedvem múl.
A művész nem festi képét,
A költő nem írja versét.
Itt és ott a hegyeken túl,
Nem látszik a Napfény az Ég beborul.
Éjszaka nincs Csillag ott túl,
A hegyeken mint fehér fal a Köd nem múl.
Jön egy ifjú legény büszkén vidáman,
"No itt a köd a baj, az semmi nálam."
Elindul nagy büszkén mint valami úr,
Pedig tudja a hegyeken túl a köd az úr.
Égre se nézve azon sem tűnődve,
Hol wesz majd Éjszaka alvó helye.
Őt elnyeli a Köd a hegyeken túl,
Itt nálunk felszáll a Köd szívünk vidul.
Megérkezik az ifjú elcsigázva,
"Mi az már, itt van a Napfény mindenki várja."
A művész festi megint képét,
A költő már újra írja versét.
Éjszaka Csillagok ragyogna,
Újra örömet mindenkinek hoznak.
"Mi felnézünk a Csillagokat hozó Égre,
A Mindenható elvitte a Ködöt végre".
Kántorné Szegedy Gizella
A MACSED lapokat folyamatosan fejlesztjük.