Az alábbi közhasznú beszámolót az egyesület tagjai a 2006. április 27-i rendes éves közgyűlésen fogadták el.
A MACSED 2005-ös tevékenysége
A Magnitúdó Csillagászati Egyesület Debrecen munkáját 2005-ben az alapszabályban meghatározott közhasznú, cél szerinti tevékenységeknek megfelelően folytatta.
Foglalkozásainkat csütörtökönként 18 órai kezdettel az Újkerti Közösségi Házban tartottuk, ahol tagjaink és vendégeink elméleti és gyakorlati felkészítését végeztük. A hagyományos foglalkozásainkon kívül iskolák diákjainak, közművelődési intézmények látogatóinak nyilvános ismeretterjesztő előadásokat, komplex csillagászati bemutatókat tartottunk. Csillagászati intézmény látogatásokat, csoportos és egyéni megfigyeléseket végeztünk. Taglétszámunk 45 fő, zömében ifjúsági korosztály. A tagsági díjat 2005-ben 28 fő fizette be.
2005. március 31-én tartottuk az egyesület éves közgyűlését, melyen legfontosabb témák a beszámolók, a költségvetés és az új bemutató csillagda létesítés előkészületei voltak. Az elnökség évközben háromszor ülésezett. Fontosabb határozataink: közgyűlés összehívása, pályázatok, tagok felvétele, csillagdai műszer átmeneti elhelyezése, 2006-os tagdíj mértéke.
Mind a három beadott pályázatunk sikeres lett (Debrecen Kulturális Alap, Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat civil pályázata, Nemzeti Civil Alapprogram). Pályázati forrásokból működtünk, vásároltunk számítógép kiegészítőket, szakkönyveket, készítettünk szóróanyagot, szerveztünk nyilvános programokat, fedeztük a kommunikációs, internet és honlap költségeket. Az SZJA 1%-ot szakmai újságok előfizetésére és hordozható távcső mechanikára fordítottuk. Csillagda felajánlásokból vásároltunk távcsövet, mechanikát és távcső kiegészítőket.
Rendszeres foglalkozásainkra (41 alkalom) 534-en (tagjaink, vendégeink) jöttek el, melyeken továbbképzés jelleggel és az aktuális égi eseményekről beszéltünk. Meghívott előadókat fogadtunk: áprilisban Bartha Lajos: "Az égbolt képeskönyve", novemberben Márki-Zay Lajos: "Emberről és Univerzumról Kulin György szellemében" témákban. Március - április között "Az égbolt szépségei" című asztrofotó kiállítást szerveztük. A 12 - 16 éves korosztálynak szóló ifjúsági előadássorozatunkat folytattuk, havi egy-egy alkalommal, 145 főt fogadtunk a 10 előadáson.
Egyesületünk tagjaival 2005-ben Debrecenben és Hajdú-Bihar megyében összesen 41 nyilvános rendezvényt tartottunk 1917 látogatónak, ebből 2 komplex bemutatót 165 érdeklődőnek és 24 távcsöves bemutatót 1025 vendégnek. A megyében és Debrecenben - iskolákban, művelődési házakban, ifjúsági klubokban tartott előadások elsősorban a Naprendszer égitestjeiről, a fogyatkozásokról, az égi tájékozódásról, a csillagok világáról, a művészi Világegyetemről és az Univerzumról szóltak. Az előadásokat számítógépes képbemutatóval, planetáriumi bemutatóval és többször távcsöves megfigyeléssel egészítettünk ki. Nagy élmény volt Hajdú-Bihar megye 9 településén 515 érdeklődőnek előadást és bemutatót tartani. Rendezvényeinken kiosztottuk egyesületi szóróanyagainkat, továbbá az általunk Debrecenre és a megye településeire számított 2005-ös 2006-os napkelte -nyugta és holdfázis táblázatot és csillagkép-ismertetőt. Pályázati források és az egyesületi tagság jelentős önkéntes munkavállalása járult hozzá a nagyszámú ismeretterjesztő tevékenység sikeréhez.
Áprilisban tavaszi csillagászati bemutatót tartottunk, szeptemberben őszi bemutatót szerveztünk az érdeklődőnek ÚKH termeiben és az újkerti szánkódombon. Július elején 6 kis gyermek részvételével az ÚKH egyhetes csillagászati táborát tartottuk meg.
Közös és egyéni megfigyeléseket végeztünk napfogyatkozás, változók, szupernóva, bolygók, hold, üstökösök, okkultációk, meteorok, mélyég objektumok és kettősök kapcsán. Többször fényképeztük a jelenségeket. Ezeket honlapunkon is bemutattuk. Megfigyeléseink az AAVSO, a VsNet kiadványaiban és a Meteorban jelentek meg.
Folytattuk az új Bemutató Csillagda létesítését. További 4 támogató ajánlott fel összeget. Beszereztük a műszert: Fornax-51 mechanika + C-11 távcső, + Antares 80ED vezetőtávcső + CCD kamera. A csillagdai műszerpark a bocskaikerti Ursa Minor Csillagdában történő átmeneti elhelyezéséről döntöttünk.
Internet-es honlapunkat nonprofit környezetben napra készen fejlesztjük. Jelenleg 153 képes, szöveges lap található rajta. Látogatottsága egy év alatt túllépte a 14.000-et. Címe: http://www.macsed.ngo.hu A nagy mennyiségű anyag egyrészt a rendezvényeinkhez referenciaként szolgál. Másrészt tevékenységünk, eredményeink bemutatása kollégák, társ-szervezetek felé. Harmadrészt az égi tájékozódást segítő információk közreadása a célunk.
Szeptemberben szakmai tapasztalatcserét szerveztünk Miskolcra 16 fővel. Három csillagdát (iskolai, városi, magán) kerestünk fel. A szerzett tapasztalatokat az új csillagda létesítésére használtuk fel.
Rendszeres foglalkozásainkhoz 11 havi körleveleket készítettünk, megfigyelési ötletekkel kiegészítve, valamint a nyilvános rendezvényeink meghívóit és egyesületi szóróanyagainkat. A kártyanaptárunkat magunk terveztük.
Több rádió (Cívis, Friss) műsorában nyilatkoztunk, több újságban jelentek meg cikkeink munkánkról, eredményeinkről. Részt vettünk a budapesti Csillagvizsgáló találkozón, a Szentléleki távcsöves találkozókon, előadást tartottunk a tatai csillagászattörténeti konferencián. Több civil rendezvényen (pályázati tájékoztatók, NCA fórumok), továbbképzésen képviseltük egyesületünket.
A MACSED 2005-ös bevételei és kiadásai
| Nyitó pénzeszközök Pénztár | 50 eFt |
| Bank | 759 eFt |
| Bevételek 2005. | |
| Egyesületi támogatások | 464 eFt |
| Pályázatok | 493 eFt |
| SZJA 1 % | 154 eFt |
| Tagdíjbevétel | 42 eFt |
| Banki kamatok | 3 eFt |
| Bevételek összesen | 1.156 eFt |
| Kiadások 2005. | |
| Nyomtatvány, irodaszer | 2 eFt |
| Szakkönyvek, térkép, szakmai újságok | 72 eFt |
| Posta, internet, telefon költségek | 39 eFt |
| Belföldi utazási költségek | 6 eFt |
| Bankköltség | 20 eFt |
| Tagdíjak, bérleti díjak | 10 eFt |
| Tiszteletdíjak (megbízásidíjak) | 258 eFt |
| Könyvelési díj, számítógép javítás | 45 eFt |
| Naptárkészítés | 25 eFt |
| Tárgyi eszköz beszerzés | 1.183 eFt |
| Kisértékű eszköz beszerzés | 19 eFt |
| Kiadások összesen | 1.679 eFt |
| Záró pénzeszközök Pénztár | 16 eFt |
| Bank | 270 eFt |